Kapcsolattartás közös ajánlattétel (konzorcium) esetén


Jogszerű az ajánlatkérő eljárása, ha konzorcium esetén a kapcsolatot kizárólag a konzorcium vezetőjével tartja és a többi taggal nem? Mi az eljárás, ha emiatt bizonyos információk nem jutnak el hozzánk, és ezért például kizárnak az eljárásból, vagy érvénytelen lesz az ajánlatunk?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2015. június 10-én (183. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3668

[…] szükséges információt időben. Ha azonban erre már nincs idő, és például a hamis adatszolgáltatással kapcsolatban a konzorcium vezetője nem adott tájékoztatást, azt senki nem kifogásolta, majd az ajánlattevő a kizáró okok hatálya alá került, már nincs lehetőség a reparálásra, hiszen a kizáró ok és annak szigorú következményei mindkét ajánlattevőt közösen érintik, együttesen nyilatkoztak hamisan. A következmények igen szigorúak lehetnek, hiszen minden ajánlattevő számára három évig a közbeszerzésből való általános eltiltást, kizárást eredményez, mivel az alábbiak szerint kötelező kizáró ok hatálya alá fognak esni.A Kbt. 56. § (1) bekezdésének f) és j) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki– korábbi – három évnél nem régebben lezárult – közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért az eljárásból kizárták, vagy a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították, a jogerősen megállapított időtartam végéig;– az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során olyan hamis adatot szolgáltat, […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.