Európai dokumentum meghatározása


Mit jelent az egységes európai dokumentum? Az új irányelvekkel kapcsolatban hallottam, és nem értem, milyen célt szolgál.


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2015. június 10-én (183. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3674

[…] szereplő más szervezetek kapacitásait veszi igénybe, az egységes európai közbeszerzési dokumentumot e szervezetek vonatkozásában is be kell az ajánlattevőnek nyújtania. A dokumentum tehát minden ajánlatkérő számára azonos módon előírt tartalommal és formai felépítéssel biztosít keretet arra, hogy az ajánlatkérő által az eljárást megindító hirdetményben és dokumentációban foglalt kizáró oki és alkalmassági feltételeknek való megfeleléssel kapcsolatban az ajánlattevő nyilatkozzon az eljárás során. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a gazdasági szereplő egyrészt hivatalosan kinyilvánítja, hogy az adott kizárási ok nem áll fenn, és/vagy az adott kiválasztási kritérium teljesül, másrészt megadja az ajánlatkérő szerv által kért releváns információkat. A nyilatkozatnak emellett tartalmaznia kell, hogy a kiegészítő iratok kiállításáért melyik hatóság vagy harmadik fél a felelős, továbbá tartalmaznia kell a gazdasági szereplő arra vonatkozó hivatalos nyilatkozatát, hogy kérésre haladéktalanul be tudja mutatni az említett kiegészítő iratokat. Ez egyben az adminisztráció csökkentésére hivatott dokumentum bevezetésének a gyenge pontja, hiszen amennyiben bármikor be kell mutatni a bizonyító erejű dokumentumokat, akkor valójában az eljárás során a nyilatkozati elv csak akkor érvényesül, ha azt az ajánlatkérő is így szeretné.Az ajánlatkérő az eljárás során tehát bármikor kérheti az ajánlattevőket és a részvételre jelentkezőket, hogy nyújtsák be az összes kiegészítő iratot vagy azok egy részét, amennyiben az az eljárás megfelelő lefolytatásához szükséges. A gazdasági szereplők számára nem írható elő a kiegészítő iratok vagy más igazolások benyújtása, úgy és olyan mértékben, amennyiben az ajánlatkérő szervnek lehetősége van arra, hogy egy bármelyik tagállamban lévő, ingyenesen hozzáférhető nemzeti adatbázisba – például nemzeti közbeszerzési nyilvántartásba, virtuális céginformációs rendszerbe, elektronikus dokumentumtároló rendszerbe vagy elő­minősítési rendszerbe – belépve közvetlenül hozzájuthasson az igazolásokhoz vagy egyéb releváns információkhoz.A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy azokhoz az adatbázisokhoz, amelyek a gazdasági szereplőkre vonatkozó releváns információkat tartalmaznak, és amelyekhez az adott tagállam ajánlatkérői hozzáférhetnek, a többi tagállam ajánlatkérői is azonos feltételekkel hozzáférhessenek. A tagállamoknak az e-Certisben (www.e-certis.eu) rendelkezésre kell bocsátaniuk, és rendszeresen aktualizálniuk kell a gazdasági szereplőkre vonatkozó releváns információkat tartalmazó azon adatbázisok hiánytalan listáját, amelyekbe más tagállamok ajánlatkérői is betekinthetnek. A tagállamok kérésére a többi tagállam rendelkezésére kell bocsátaniuk az adatbázisokkal kapcsolatos minden információt.Sajátos az előbbi elképzelés, mely szerint, ha az ajánlatkérő egy adatbázisba való belépéssel közvetlenül beszerezheti […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.