Dokumentáció kötelező tartalmi eleme


A dokumentáció kötelező tartalmi eleme maga az ajánlati felhívás?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2015. augusztus 19-én (185. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3694

[…] tárgyalásos eljárásban és versenypárbeszéd esetén, ahol az ajánlatkérő jogosult szerződéstervezet helyett csak az általa ismert szerződéses feltételeket meghatározni (szerződéstervezet és szerződéses feltételek a továbbiakban együtt: szerződéstervezet).A (2) bekezdés értelmében a dokumentáció tartalmazza az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, valamint az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét. A dokumentációban ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták szerepelhetnek. Amennyiben a dokumentációt már a részvételi szakaszban rendelkezésre bocsátják, a közbeszerzési eljárás részvételi szakaszára vonatkozóan is tartalmazhat tájékoztatást. Építési beruházás megvalósítására vonatkozó közbeszerzési eljárásban a megfelelő ajánlattétel, továbbá az ajánlatok érdemi összehasonlítása érdekében az ajánlatkérő köteles a közbeszerzés tárgyára vonatkozó, annak megfelelő árazatlan költségvetést az ajánlattevők rendelkezésére bocsátani.A (4) bekezdés a kérdés vonatkozásában akként rendelkezik, hogy az ajánlatkérő jogosult egyes elvárások, ajánlati elemek részletes szabályait a dokumentációban meghatározni, de ezek nem járhatnak azzal, hogy olyan gazdasági szereplő, amely az eljárást megindító felhívás alapján a közbeszerzési eljárásban ajánlatot tehetne, a dokumentáció szövegére tekintettel erre nem lenne képes.Az ajánlattételi felhívás a kétszakaszos eljárás második szakaszát megindító felhívás fajtája, azaz meghívásos, hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás ajánlattételi szakaszában ezzel a felhívással hívja fel ajánlattételre az ajánlatkérő az alkalmasnak minősített jelentkezőket. A versenypárbeszéd eljárásban ugyancsak ezzel a felhívásfajtával kezdi meg az ajánlatkérő az eljárás harmadik szakaszát, és kér be ajánlatokat. Szintén ajánlattételi […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.