10 százalék feletti, bejelentett alvállalkozó mellőzése
Kérdés
Az ajánlat benyújtását követően dönthetünk-e úgy, hogy a szerződés teljesítéséhez mégsem veszünk igénybe alvállalkozót? (10 százalék feletti alvállalkozó-igénybevételt jeleztünk az ajánlatban.)
Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2015. szeptember 9-én (186. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3715
[…] projekttársaság) kell teljesítenie.A (2) bekezdés szerint az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, aki a közbeszerzési eljárásban részt vett az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában. Az ajánlattevő köteles az ajánlatkérőnek a teljesítés során minden olyan – akár a korábban megjelölt alvállalkozó helyett igénybe venni kívánt – alvállalkozó bevonását bejelenteni, amelyet az ajánlatában nem nevezett meg, és a bejelentéssel együtt nyilatkoznia kell arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll az 56. § – valamint ha a megelőző közbeszerzési eljárásban azt az ajánlatkérő előírta, az 57. § – szerinti kizáró okok hatálya alatt.A (3) bekezdés alapján az olyan alvállalkozó vagy szakember (a továbbiakban e bekezdésben: alvállalkozó) helyett, aki vagy amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában, csak az ajánlatkérő hozzájárulásával és abban az esetben vehet részt a teljesítésben más alvállalkozó, ha a szerződéskötést követően – a szerződéskötéskor előre nem látható ok következtében – beállott lényeges körülmény, vagy az alvállalkozó bizonyítható hibás teljesítése miatt a szerződés vagy annak egy része nem lenne teljesíthető a megjelölt alvállalkozóval, és ha az ajánlattevő az új alvállalkozóval együtt is megfelel azoknak az alkalmassági követelményeknek, melyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozóval együtt felelt […]
Jelentkezzen be!
Elküldjük a választ e-mailen*