"Lenyilatkozott" referenciacsatolás hiányának jogkövetkezménye


Lenyilatkozzuk a referenciát, de a partner azt nem adja ki, emiatt az ajánlattevő felhívására nem tudjuk azt csatolni. Ez hamis nyilatkozatnak minősül?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. március 9-én (192. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3801

[…] vonatkozó döntését, és– a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg – ia) és ib) alpontok.A szabályozás alapján a hamis nyilatkozattétel egyik esetének minősül, ha az ajánlattevő az eljárásban elő­zetes igazolásként benyújtott nyilatkozata – például referencianyilatkozat – ellenére nem tud eleget tenni igazolási kötelezettségének. A hamis nyilatkozattétel azonban csak akkor valósul meg, ha két további feltétel mindegyike teljesül. Az egyik, hogy ez a nyilatkozat befolyásolja az ajánlatkérő döntését az ajánlat megfelelőségére vonatkozóan – ia) alpont -, a másik, hogy a gazdasági szereplő szándékosan tegyen hamis nyilatkozatot – ib) alpont.Jelen esetben a hamis nyilatkozattétel – első látásra – megvalósult, ugyanakkor részletesen vizsgálni szükséges, hogy az i) pontban előírt további valamennyi feltétel ténylegesen és együttesen fennáll-e.Az ia) alpont vonatkozásában úgy látjuk, megállapítható, hogy az ajánlattevő által tett nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek az ajánlattevő alkalmasságára vonatkozó döntését, tehát jelen esetben ez a feltétel teljesült.Az ib) pont tekintetében azt kell vizsgálni, hogy az ajánlattevő szándékosan tett-e hamis nyilatkozatot, illetve az adott helyzetben fel kellett-e ismernie, hogy nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg. Ez utóbbi mondat egyben úgy is értelmezhető, hogy az ajánlattevőnek a referenciák bemutatása […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.