Ajánlatkérő mérlegelési lehetősége "háromajánlatos" eljárásban


Jól értjük-e, hogy a Kbt. 113. §-a alapján az ajánlatkérőnek lehetősége van arra, hogy az összefoglaló tájékoztatásban megadott, érdeklődés jelzésére nyitva álló időtartam (minimum 5 munkanap) lezárulta után akár hónapokig (legfeljebb az összefoglaló tájékoztató megküldésétől számított 12 hónapig) "jegelje" az eljárást, illetve a rendelkezésére álló 12 hónapos időtartam alatt tetszőleges időpontban megindítsa azt? (Ebben az esetben elképzelhető ugyanis, hogy időközben már más gazdasági szereplő is érdeklődne az eljárás iránt, az érdeklődését azonban már nem tudja jelezni, így nem is tehet ajánlatot, illetve az ajánlatkérő mérlegelésén múlik, hogy küld-e neki is ajánlattételi felhívást.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. március 9-én (192. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3807

[…] felhívást a gazdasági szereplők részére egy­idejűleg, közvetlenül írásban kell megküldeni legkésőbb az összefoglaló tájékoztatás megküldésétől számított tizenkét hónapon belül. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat legkésőbb a felhívás megküldésének napján az 57. § rendelkezéseinek megfelelően rendelkezésre bocsátja. Az eljárásban kizárólag azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, illetve nyújthatnak be részvételre jelentkezést, amelyeknek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte. Azok a gazdasági szereplők, amelyeknek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást – anélkül, hogy az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték volna – megküldte, egymással közösen nem tehetnek ajánlatot, illetve egymással közösen nem nyújthatnak be részvételi jelentkezést. A gazdasági szereplő, amelynek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte, jogosult közösen ajánlatot tenni, illetve közösen részvételi jelentkezést benyújtani olyan gazdasági szereplővel, amelynek az ajánlatkérő nem küldött eljárást megindító felhívást […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.