Ajánlatkérő tájékoztatási kötelezettsége a Kbt. 73. §-ának (4) bekezdése vonatkozásában


A Kbt. 73. §-ának (5) bekezdésében foglalt előírás szerint, az ajánlatkérőnek a beszerzés tárgyától függetlenül, minden közbeszerzési eljárásban tájékoztatásként közölnie kell azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő a Kbt. 73. §-ának (4) bekezdése szerinti követelményekről tájékoztatást kaphat. Ezt úgy kell érteni, hogy a vállalkozásokra vonatkozó általános környezetvédelmi, szociális, munkajogi szabályozásokra vonatkozóan, még a legegyszerűbb árubeszerzés (például igazolványkönyvecske beszállítása) esetében is tájékoztatást kell adni arról, hogy mely szervezeteknél tájékozódhat ezekre vonatkozóan az ajánlattevő?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. április 13-án (193. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3818

[…] különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.Az (5) bekezdés előírása szerint az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.