Alvállalkozói teljesítés elszámolása építési beruházás esetén


Hogyan számolhatom építési beruházás esetében az 50 százalékot, ha maga az építőanyag legalább a teljes költség 40 százalékát jelenti? Ajánlattevőként a maradék 60 százalék felét kell teljesítenem?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. április 13-án (193. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3822

[…] kell teljesítenie. Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) saját teljesítésének arányát – Kbt. 138. §-ának (1) bekezdése.A fentiek értelmében nem a közvetlen ajánlattevői tevékenységnek kell az 50 százalékot elérnie, ahogyan a kérdésben olvasható, hanem az alvállalkozói teljesítés aránya nem lehet több 50 százaléknál.Az alvállalkozó definíciója a Kbt. 3. § 2. pont a)-c) alpontja szerint az alábbiak szerint szól.Alvállalkozó az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve– azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját,– építési beruházás esetén az építőanyag-eladót.A nem alvállalkozói teljesítésbe tehát beleszámít az építőanyag, egyéb áruk, alkatrészek stb. értéke is. Azaz a kérdésben jelzett 40 százalék építőanyag-értéket […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.