Szerződésfelmondással kapcsolatos kötelezettségek


Ajánlatkérőként uniós értékhatár feletti, karbantartási szerződést kötöttünk az új Kbt. rendelkezései szerint. A szerződésben meghatározott szolgáltatást a vállalkozónak hibabejelentés alapján, rövid kiszállási idővel kell nyújtania. A vállalkozó egymást követően három hibabejelentést mulasztott el határidőben kijavítani. A szerződésünk úgy rendelkezik, hogy a harmadik eset után figyelmeztetést küldünk, majd az ötödik eset után – ha azok egymást követően történnek – súlyos szerződésszegésre hivatkozással a szerződést azonnali hatállyal felmondjuk. A figyelmeztetést a szerződés szerint írásban megtettük, azt a vállalkozó kézhez vette. Van-e tájékoztatási kötelezettségünk a Közbeszerzési Hatóság felé, ha a szerződést felmondjuk?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. június 15-én (195. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3843

[…] szerződés lehetetlenülését okozta. A bejelentésnek tartalmaznia kell a szerződésszegés leírását, az annak alapján alkalmazott jogkövetkezményt, valamint hogy a szerződő fél a szerződésszegést elismerte-e, vagy sor került-e arra vonatkozóan perindításra;– az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóságnak bejelenteni a nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződéses kötelezettségének jogerős bírósági határozatban megállapított megszegése esetén a szerződésszegés tényét, leírását, lényeges jellemzőit, beleértve azt is, ha a szerződésszegés a szerződés felmondásához vagy a szerződéstől való elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett, valamint ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél olyan magatartásával, amelyért felelős, (részben vagy egészben) a szerződés lehetetlenülését okozta.Az (5) bekezdés rendelkezik azon kötelezettségről, amely szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóságnak bejelenteni, ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződéses kötelezettségét súlyosan megszegte, és ez a szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez, vagy egyéb jogkövetkezmény érvényesítéséhez vezetett, valamint ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél olyan magatartásával, amelyért felelős, részben vagy egészében a szerződés lehetetlenülését okozta.A bejelentésnek tartalmaznia kell a szerződésszegés leírását, az annak alapján alkalmazott jogkövetkezményt, valamint hogy a szerződő fél a szerződésszegést elismerte-e, vagy sor került-e esetleg perindításra.A (6) bekezdés arra az esetre állapít […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.