Kiírásnak nem megfelelő bankgarancia cseréje


Nyílt eljárásban tettünk ajánlatot, amelyben az ajánlatkérő 500 ezer forint összegű ajánlati biztosítékot kért. A biztosítékot bankgarancia formájában nyújtottuk. Az ajánlat leadását követően észleltük, hogy a bank a saját mintáját használta a bankgarancia-nyilatkozat során, és ez olyan feltételeket is tartalmazott, amelyek a kiírásnak nem feleltek meg. Kicserélhetjük a nyilatkozatot olyanra, amely mindenben megfelel a kiírásnak?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. szeptember 7-én (198. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3879

[…] bekezdés e) pontja szerint érvénytelen az ajánlat, ha egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit.A 73. § (6) bekezdés szerint pedig az (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen különösen az ajánlat, ha− azt az ajánlati kötöttség fennállása ellenére az ajánlattevő visszavonta;− az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre;− az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előre meghatározott egy olyan összeget, amelyet meghaladó árat vagy költséget tartalmazó ajánlatot a bírálat során érvénytelenné fog nyilvánítani, és az ajánlat ezen összeget meghaladja – a)−c) pontok.A fentiek alapján tehát két eset lehetséges.Amennyiben az ajánlattételi határidő még nem telt el, az ajánlattevőnek lehetősége van arra, hogy ajánlatát visszavonja, kicserélje, módosítsa, így ebben a körben az ajánlat részeként benyújtott bankgarancia-nyilatkozatot is kicserélheti megfelelőre, és azt az ajánlattal együtt […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.