Kapacitást nyújtó személlyel kapcsolatos hiánypótlási felhívás jogszerűsége


Kisvállalkozásunk közbeszerzési pályázatot nyújtott be a közelmúltban, melyben nyilatkoztunk arról, hogy kapacitást nyújtó személyre (felelős műszaki vezető) fogunk a projekt megvalósítása során támaszkodni. Az ajánlatkérő a pályázat első szakaszában hiánypótlásra szólított fel minket, miszerint pótlólag meg kell küldenünk ennek a személynek ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy közjegyzői tanúsítványt. A megbízási szerződéssel, magánszemélyként bevont egyéntől jogosan követeli meg az ajánlatkérő az aláírásmintát vagy a közjegyzői tanúsítványt? A felelős műszaki vezetőként közreműködő személyt, ha kapacitást nyújtó szervezetként támaszkodunk rá, nevesített alvállalkozóként is szerepeltetnünk kell pályázati anyagunkban, vagy elegendő 10 százalék alatti, nevesített alvállalkozóként megjelölnünk? Jogosan kér tőlünk szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást is tartalmazó okiratot az ajánlatkérő nevezett személyre vonatkozóan a pályázat ezen szakaszában?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. október 12-én (199. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3890

[…] nevesített alvállalkozói körbe sorolni.Érdemes megjegyezni, hogy a hatályos Kbt. már az összes ismert alvállalkozó nevesítését kötelezővé teszi, azaz a nevesítés már nem csak a 10 százalékot elérő mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókra vonatkozik.Függetlenül attól tehát, hogy ez a szervezet, személy alvállalkozó is lesz, az ajánlatban kapacitást biztosítóként kell feltüntetni, tehát mindenképpen nevesíteni kell. Ebben az esetben szakemberként vonható be az érintett, és előszerződést vagy szerződést az alábbi esetben kérhet az ajánlatkérő.A Kbt. 65. §-ának (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet, és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (8) bekezdésben […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.