Hiánypótlás lehetősége ESPD hiányos, hibás kitöltése esetén


Van-e olyan része az ESPD-nek, amit ha rosszul vagy hiányosan töltünk ki, nem lehet hiánypótolni? Milyen a hiánypótlási gyakorlat jelenleg?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. november 9-én (200. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3905

[…] ajánlatkérő a többi ajánlattevő vagy részvételre jelentkező egyidejű értesítése mellett közvetlenül köteles az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező részére megküldeni, megjelölve a határidőt, továbbá a hiánypótlási felhívásban a pótlandó hiányokat;– a hiányok pótlása csak arra irányulhat, hogy az ajánlat vagy részvételi jelentkezés megfeleljen a közbeszerzési dokumentumok vagy a jogszabályok előírásainak. A hiánypótlás során az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben szereplő iratokat – ideértve a 69. § (4)-(5) bekezdése szerint benyújtandó dokumentumokat is – módosítani és kiegészíteni is lehet – (1)-(3) bekezdések.Fentiek alapján az ESPD benyújtásakor csak a nyilatkozat maga hiánypótoltatható, illetve azon nyilatkozatok, amelyek kiegészítik az ESPD-t, és szükségesek ahhoz, hogy az ajánlat érvényes legyen (például a kis- és középvállalkozásokról szóló nyilatkozat, amely kiegészíti az ESPD-t).Az igazolások benyújtása során, az értékelés második részében, ha nem sikerül minden, az ESPD-t megalapozó dokumentumot benyújtani, akkor hiánypótlásban van lehetőség még egyszer megpróbálni azt. Mivel igen kevés idő áll rendelkezésre, gyakorlatilag az esetek többségében 5 munkanap, így már az ESPD kitöltésekor érdemes rendelkezni azon igazolásokkal, melyekre vonatkozóan az ESPD-ben nyilatkozott az ajánlattevő.A Kbt. 69. §-ának (4) bekezdése akként rendelkezik, hogy az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlatkérő köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt öt munkanapos határidő tűzésével felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények, valamint – adott esetben – a 82. […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.