Szerződéskötés lehetősége kizárólag becsült értéket meghaladó ajánlatok beérkezése esetén


Mi a teendő abban az esetben, ha az ajánlatkérő a Kbt. 115. §-a szerinti eljárásban négy ajánlattevőnek küldött ajánlattételi felhívást, tekintettel arra, hogy az igénybe venni kívánt szolgáltatás becsült értéke 17,4 millió forint volt – ami az előző évi azonos szolgáltatás tényleges költségek alapján került meghatározásra –, azonban a beérkező érvényes ajánlatok mindegyike meghaladta a 18 millió forintot, és a szükséges fedezet egyébként ajánlatkérő általi kiegészítéssel biztosítható? Köthető a nyertessel ilyen esetben szerződés?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. november 9-én (200. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3906

[…] érték és egyszerűbb eljárásrend alkalmazásával lényegesen nagyobb értékű szerződéseket kötni, mely értelmetlenné tenné összességében az értékhatárok alkalmazását. Az értékhatár eljárásrendi különbségeket is jelöl, mely esetünkben nem léphető át, azaz az eljárásnak eredménytelennek kell lennie, és az ajánlatkérő új közbeszerzési eljárást kell, hogy kezdeményezzen. Erre utal a közbeszerzési törvény 115. §-a is, mely jelen paragrafus alkalmazását a becsült érték mértékétől teszi függővé, mely egyben a szerződhető összeg határát is jelöli.A Kbt. 115. §-ának (1) bekezdése szerint, ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a tizennyolcmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százmillió forintot, az ajánlatkérő – választása szerint – a közbeszerzési eljárást lefolytathatja a nyílt vagy a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás nemzeti eljárásrendben irányadó szabályainak a jelen paragrafusban foglalt eltérésekkel történő alkalmazásával is, kivéve ha a beszerzés európai uniós alapokból finanszírozott, és Magyarország országhatárán átnyúló projekttel […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.