Közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésének következményei


Ajánlatkérőként közbeszerzés nélkül kötöttünk szolgáltatási szerződést ez év tavaszán. Korábbi szerződő partnerünk jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A Döntőbizottság jogerős határozatában azt állapította meg, hogy közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötöttük meg a szerződést, bírságot is kiszabott, és a jogorvoslati határozatban jelezte, hogy pert fog indítani a szerződés semmisségének megállapítása iránt. Mi várható ez ügyben? A bíróság is megbírságolhat bennünket?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. december 14-én (201. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3918

[…] szerződéskötésre e törvény szerint lehetősége volt, szerződéskötési szándékáról külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetményt tett közzé, valamint a szerződést nem kötötte meg a hirdetmény közzétételét követő naptól számított tizedik napon belül.A (3) bekezdés értelmében az (1) bekezdés szerint megkötött szerződés esetében az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása során a bíróság a szerződést megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilváníthatja, ha kiemelkedően fontos közérdek fűződik a szerződés teljesítéséhez. A szerződéshez közvetlenül kapcsolódó gazdasági érdek (így különösen a késedelmes teljesítésből, az új közbeszerzési eljárás lefolytatásából, a szerződő fél esetleges változásából vagy az érvénytelenségből következő kötelezettségekből eredő költség) nem tekinthető kiemelkedően fontos közérdeknek, a szerződés érvényességéhez fűződő további gazdasági érdekek pedig kizárólag akkor, ha a szerződés érvénytelensége aránytalan következményekkel járna.A (4) bekezdés kimondja, hogy a közbeszerzési törvény rendelkezései nem zárják ki a Ptk. 6:95. §-ának alkalmazását a közbeszerzésre, illetve a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályokba ütköző módon megkötött szerződés semmisségének megállapítása tekintetében. Az (1) bekezdésben foglalt eseteken kívül a közbeszerzési eljárás szabályainak (ide nem értve a szerződés tartalmi elemeit szabályozó rendelkezéseket) megsértése abban az esetben eredményezi a szerződés érvénytelenségét, amennyiben az adott jogsértés súlyára és jellegére tekintettel a szerződés érvényessége e törvény céljaival és alapelveivel összeegyeztethetetlen lenne.A hivatkozott rendelkezés (1) bekezdésének a) pontja szerint semmis az a szerződés, amelyet a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötöttek meg. A Kbt. 176. §-a alapján, abban az esetben, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság az ügy érdemében hozott határozatában a Kbt. 137. §-ának (1) bekezdése szerinti jogsértést állapít meg, pert indít a szerződés érvénytelenségének kimondása és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt.Jelen esetben tehát a KDB-nek nincs mérlegelési lehetősége a per megindítása tekintetében, a pert a Kbt. alapján meg kell indítania. A perindítással egyidejűleg ideiglenes intézkedésként kérnie kell a bíróságtól a szerződés teljesítésének felfüggesztését is. A perindításra 30 nap áll a Döntőbizottság rendelkezésre, amely határidőt az érdemi határozat meghozatalától kell számítani. A perindításról […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.