Gyártó bejelentése a közbeszerzésben


A gyártót be kell jelentenem közreműködőként az ajánlatomban?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. február 15-én (203. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3938

[…] felhívásban előírhatja, hogy az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat – (1), (2) és (6) bekezdés, (6) bekezdés a) és b) pont.A hivatkozott rendelkezések alapján rögzíthető, hogy az ajánlattevőnek akkor kell ajánlatában megjelölnie a közbeszerzésben részt vevő közreműködőket, azaz azokat, akiket nyertessége esetén a megkötött szerződés teljesítésébe be kíván vonni, ha azt az ajánlatkérő előírta a közbeszerzési dokumentumokban. Az előírás alapján a közbeszerzésnek azt a részét kell megjelölni, amelynek teljesítésébe az ajánlattevő alvállalkozót kíván bevonni, továbbá a már ismert alvállalkozót, illetve alvállalkozókat nevesíteni is szükséges.Figyelemmel kell lenni ugyanakkor arra is, hogy a Kbt. a közreműködők köréből bizonyos alvállalkozókat kiemel. Ez azt eredményezi, hogy a kivételi körbe tartozó közreműködőket, bár részt vesznek a teljesítésben, illetve hozzájárulnak a közbeszerzési szerződés teljesítéséhez, mégsem kell alvállalkozóként kezelni, és nem kell alvállalkozóként vagy közreműködőként megjelölni az ajánlatban.A közbeszerzési alvállalkozói kivételeket a Kbt. 3. §-ának 2. pontja tartalmazza a következők szerint: alvállalkozó az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve– azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.