Eljárásból kizárt ajánlattevő további részvétele a Kbt. 115. §-a szerinti eljárásban


A Kbt. 115. §-a szerinti, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az első ajánlat benyújtását követően az eljárásból kizárt ajánlattevő részt vehet-e alvállalkozóként vagy kapacitást nyújtó szervezetként az ajánlattételre felhívott másik gazdasági szereplőnél, vagy ebben az esetben ő a Kbt. 36. §-a szerint még "mindig" ajánlattevőnek minősül?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. február 15-én (203. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3940

[…] jelentkező alvállalkozójaként nem vehet részt,– más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [65. § (7) bekezdés] – a)-c) pontok.A rendelkezés alapján tehát egy adott gazdasági szereplő négyféle pozícióban: ajánlattevőként, közös ajánlattevőként, más ajánlattevő alvállalkozójaként, más ajánlattevő alkalmasságát igazoló (másképpen kapacitást biztosító) szervezeteként jelenhet meg egy adott, konkrét közbeszerzési eljárásban.Emellett figyelemmel kell lenni arra is, hogy a Kbt. az Értelmező rendelkezések között egyúttal meghatározza az ajánlattevő fogalmát is a 3. §-ának 1. pontjában, mely rendelkezés alapján ajánlattevőnek az a gazdasági szereplő minősül, aki a közbeszerzési eljárásban ajánlatot nyújtott be.A két hivatkozott rendelkezés együttes értelmezéséből az a következtetés vonható le, hogy az ajánlattevő az eljárás egészében "megőrzi" az ajánlattevői pozícióját, függetlenül attól, hogy az eljárásban benyújtott […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.