Alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szerződésmódosítási kötelezettség


Az új alvállalkozói kifizetésre vonatkozó változást kötelező alkalmazni, tehát gyakorlatilag minden szerződést módosítanunk kell?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. február 15-én (203. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3945

[…] megkezdett beszerzésekre, közbeszerzési eljárásokra közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésekre és az azokkal kapcsolatban indított jogorvoslati eljárásokra kell alkalmazni.Ugyanakkor nem szerepel a hatályba léptető rendelkezések között a már hatályban lévő szerződésre utaló alkalmazási lehetőség. Ugyan tartalmaz módosításra utaló szabályt a hatályba léptető rendelkezés, az azonban nem az alvállalkozói kifizetésre vonatkozik.A rendelkezés értelmében a szerződő felek megállapodhatnak úgy, hogy a törvény 138. § (1) és (5) bekezdésének a Mód1. tv. által módosult szabályait megkötött szerződésükre is alkalmazzák, és szolgáltatás megrendelése esetében nem érvényesítik az alvállalkozói részvétel korlátozását. A szerződés ilyen módosítása a Kbt. 141. § (6) bekezdése szerint nem tekintendő lényeges módosításnak, és nem vonja maga után új közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettségét.A fentiek csupán azt erősítik, hogy nem korlátozza a jogalkotó az ajánlatkérő mozgásterét. A főszabály érvényesül tehát, mely az alábbiak szerint szól:Ez a törvény – a (2)-(5) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.A törvény 1-3. §-a, 4. § (1) bekezdése, 5-10. §-a, 13-45. §-a, 46. § (1) bekezdése, 47-49. §-a, 50. § (2) bekezdése, 51-52. §-a 2017. január 1. napján lép hatályba – Mód1. tv. 54. §-ának […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.