Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban


Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. március 8-án (204. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3962

[…] Minden ajánlatkérő kizárólagosan felelős a törvény szerinti kötelezettségei teljesítéséért a közbeszerzési eljárás azon részei tekintetében, amelyeket a saját nevében végez – (1)-(4) bekezdések.A kérdésben jelzett társulást az önkormányzat meghatalmazhatja a közbeszerzési eljárás lebonyolításával. Ennek dokumentálása egy közös megállapodáson kell, hogy alapuljon, mely a felelősségi kérdéseket kezeli. Ebben az esetben ezt nem megbízási jogviszony keretében látja el a társulás, hanem mint a közös ajánlatkérői konzorcium egy tagja. Függetlenül attól, hogy ezért esetleg az önkormányzati fizet-e a társulásnak, valójában a 29. § a két fél közötti meghatalmazást tételezi fel, ami azt jelenti, hogy a társulás az önkormányzat nevében és helyette jár el a közbeszerzési eljárásban. Mivel közös ajánlatkérésről van szó valójában, és közös projektet is valósítanak meg, csak abban az esetben van értelme a felelősségi viszonyok szétválasztásának, ha például keretmegállapodásos eljárást indítanak, és az egyedi szerződéseket az önkormányzatok külön-külön hívják le – így az egyedi szerződésekért egymaguk felelnek. A projekt közös megvalósítása során azonban – mely vélhetően a Kbt. 29. §-ának (2) bekezdése alapján történik – közös a felelősség a kérdés első része vonatkozásában, hiszen ebben az esetben együttesen valósítják meg a projektet. (Feltételezzük, hogy mindez összhangban van a támogatási szerződéssel, hiszen a társulás adja a 10 százalék önrészt.) A felelősség tehát függetlenül attól, hogy ki a lebonyolító, szabálytalanság esetében közös.Ezért érdemes erre az esetre külön közös közbeszerzési szabályzatot alkotni az adott projekt megvalósítására. A projektnek vélhetően van közbeszerzési terve, melynek követéséért, tervezéséért, megvalósításáért a felek közösen felelnek.Amennyiben a társulás független, mert nem járul hozzá a projekthez, de a lebonyolítást vállalja, úgy valójában nem meghatalmazásról beszélünk, hanem egy nem ingyenes szolgáltatás nyújtásáról, mely nemzeti rezsimben nem közbeszerzés-köteles (Kbt. 111. §). A lebonyolítás során a társulásnak gondossági kötelme van, felelősséget kell vállalnia tevékenységéért, de mint a kedvezményezettnek szolgáltató tanácsadó, felelősséget kell, hogy vállaljon azért a kárért, ami saját hibájából következett. Ha azonban rossz utasítást kap, a bírálóbizottság mást állapít meg, a döntéshozó másként dönt, vagy közvetlen felelőssége a műszaki tartalom vonatkozásában nem állapítható meg, akkor a felelőssége is mérsékelt lesz, mint bármely független akkreditált szaktanácsadónak.Amennyiben az alábbi, 27. § (3) bekezdés szerinti esetet kimeríti a tervezett projekt, úgy a társulásnak független […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.