Gazdasági szereplők megjelenése a Kbt. 113. §-a szerinti eljárásban


A módosított Kbt. 113. §-ának (1) és (2) bekezdésével kapcsolatban kérdezzük, hogy az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság felé előzetesen bejelentett, meghívni tervezett gazdasági szereplők, valamint az ezektől a gazdasági szereplőktől független gazdasági szereplők, akik/amelyek "önként" jelentkeztek az eljárásra, tehetnek-e együtt ajánlatot, illetve lehet-e valamely meghívott cég valamely "önként jelentkező" cég alvállalkozója, kapacitásnyújtó szervezete? [A Kbt. 113. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján bármely gazdasági szereplő, amelynek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte, jogosult közösen ajánlatot tenni, illetve közösen részvételi jelentkezést benyújtani olyan gazdasági szereplővel is, amelynek az ajánlatkérő nem küldött eljárást megindító felhívást.]


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. március 8-án (204. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3964

[…] legkésőbb az összefoglaló tájékoztatás megküldésétől számított tizenkét hónapon belül. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat legkésőbb a felhívás megküldésének napján az 57. § rendelkezéseinek megfelelően rendelkezésre bocsátja. Az eljárásban kizárólag azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, illetve nyújthatnak be részvételre jelentkezést, amelyeknek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte. Bármely gazdasági szereplő, amelynek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte, jogosult közösen ajánlatot tenni, illetve közösen részvételi jelentkezést benyújtani olyan gazdasági szereplővel is, amelynek az ajánlatkérő nem küldött eljárást megindító felhívást. Az ajánlatkérő az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések bontásakor ismerteti, hogy mely gazdasági szereplőknek küldte meg saját kezdeményezésére az eljárást megindító felhívást.A fenti rendelkezés szerint tehát valamennyi ajánlattevő, akinek/amelynek az ajánlatkérő eljárást megindító […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.