Ajánlatkérő ellenőrzése


Hogyan ellenőrizheti az ajánlatkérő a referenciák esetében, hogy a nem magyarországi illetőségű szerződést kötő másik fél a 24/2014/EU irányelv szerinti ajánlatkérőnek minősül?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. május 10-én (206. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3995

[…] esetében a referencia igazolásának módja az alábbiak szerint:A kormányrendelet 22. § (1) bekezdésének, 21. § (1) bekezdése a) pontjának és (3) bekezdés a) pontjának esetét a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a következő módon kell igazolni:– ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;– ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával – a) és b) pontok.Valóban fontos, hogy az ajánlatkérő egyértelműen rendelkezzen azzal az információval, hogy pontosan tudja, milyen igazolásformát kérjen számon a nyertes ajánlattevőn. Egyedül építési beruházás esetében egyértelmű, hogy közösségi rezsimben referencialevél igénylése szükséges a kormányrendelet alábbi szabálya alapján:A 21. § (2) bekezdés a) pontjának esetét […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.