Jogorvoslati jogosultság gyakorlásának határideje


Miért indíthat az ÁSZ egy 2013-as ügyben még most is jogorvoslati eljárást? Nem késői ez most már? (Közbeszerzés mellőzése történt.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. augusztus 16-án (209. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4044

[…] esetén a szerződés megkötésének időpontjától, vagy ha ez nem állapítható meg, akkor a szerződés teljesítésének bármelyik fél által történő megkezdésétől számított három éven belül kezdeményezheti."A fenti szabályozás az új Kbt.-ben 2015. november 1-jétől az alábbiak szerint módosult:A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvény – a továbbiakban: Törvény – 333. §-ának (2) bekezdése szerint a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 140. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:"(2) A Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból való eljárását az (1) bekezdés szerinti személy vagy szervezet a jogsértés tudomásra jutásától számított hatvan napon belül, dea) legkésőbb a jogsértés megtörténtétől számított három éven belül,b) közbeszerzési eljárás mellőzésével történt beszerzés esetén az a) ponttól eltérően a szerződés megkötésének időpontjától, vagy ha ez nem állapítható meg, akkor a szerződés teljesítésének bármelyik fél által történt megkezdésétől számított legfeljebb öt éven belül,c) a támogatásból megvalósuló beszerzés esetén az a) és b) ponttól eltérően az adott támogatás folyósítására és felhasználására vonatkozó külön jogszabályban előírt iratmegőrzési kötelezettség időtartamán belül, de legalább a jogsértés megtörténtétől – közbeszerzési eljárás mellőzésével történt beszerzés esetén a szerződés megkötésének időpontjától, vagy ha ez nem állapítható meg, akkor a szerződés teljesítésének bármelyik fél által történt megkezdésétől – számított öt éven belülkezdeményezheti."A hatályba léptető rendelkezés pedig visszamenőleges, ha a jogsértés 2015. január […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.