Alvállalkozó EEKD-benyújtási kötelezettsége


Ha az alvállalkozót megjelölöm, nevesítem is, akkor az alvállalkozó köteles-e EEKD-t benyújtani?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. szeptember 6-án (210. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4052

[…] kritériumok teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani.A (3) bekezdés értelmében, ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban – vagy több szakaszból álló eljárás esetén a részvételi jelentkezésben – be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek – kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében – az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.Az alvállalkozók vonatkozásában a törvény 67. §-ának (4) bekezdése egyértelművé teszi, hogy az ajánlattevőnek kell nyilatkoznia az alvállalkozók kizáró ok hatálya alá nem tartozásáról, azaz a dokumentum benyújtására nincs szükség. Ennek megfelelően az ajánlatban az az alvállalkozó, mely nem biztosít kapacitást, nem jelenik meg saját jogon, emiatt az ajánlattevő vállal azért felelősséget, hogy lenyilatkozza az alvállalkozók kizáró […]
 
Kapcsolódó címkék:      
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.