Ajánlat módosíthatósága


Árindokolás esetében módosulhat-e az ajánlat? Vagy ez csak lehetőség, nem szükségszerű? (A kérdés egy OMSZ-eljárás döntéséhez kötődik, de nem csak az adott esetre vonatkozik.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. szeptember 6-án (210. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4056

[…] azon okból van szükség, hogy annak alapján az ajánlatkérő megalapozott döntést hozhasson az ajánlati ár aránytalanul alacsony voltáról. Az árindokolás az ajánlati ár megalapozottságának és a szerződés adott áron való teljesíthetőségének igazolását szolgálja, ebben az értelemben nem része az ajánlatnak, és az a Kbt. keretei között módosítható. Az ajánlatkérő nem határozta meg, hogy az átlagos teljesítménynormát milyen – súlyozott vagy számtani – átlagolás alapján kell elvégezni. A két számítás más-más végeredményre vezet, a kérelmező pedig a számtani átlagot vette alapul, és ehhez igazodva állította az átlag időnorma módosítását. Abból következően, hogy az ajánlatban havidíjat kellett megajánlani, az árindokolásban kifejtett egyéb elem esetleges módosulásával az ajánlati ár nem módosult, az árindokolás módosítását, pontosítását pedig a Kbt. az előbb említett körben nem zárja ki. A havi munkaóra számítását az ajánlattevő helytállóan végezte el az összes négyzetméterhez viszonyítva, figyelembe véve az egyes területek eltérő mindennapi, meghatározott napokon, negyedévi vagy féléves takarítási szükségletét.A jogorvoslati fórum szerint nem sértett jogszabályt az ajánlatkérő akkor, amikor a kiegészítő árindokolásban foglalt egy munkaórára vetített alapbér módosított összegét elfogadta, tekintettel arra, hogy a második kiegészítő árindokolás 2. oldalán a nyertes ajánlattevő nyilatkozott arról, hogy a költségtöbbletet, amelyet a kötelező minimálbér növekedése okoz, a tartalék és nyereség összegéből fedezik majd.A nyertes ajánlattevő az árindokolásában és a kiegészítő árindokolások során olyan információkat és az ajánlati árát alátámasztó indokokat hozott fel, amelyekből az ajánlatkérő okszerűen következtethetett az ajánlati ár megalapozottságára, az adatok alkalmasak voltak az ajánlatkérő által hozandó döntése alátámasztására. A Kbt. 72. §-ának szabályozási rendszeréből következően egy ajánlat akkor nyilvánítható aránytalanul alacsony ellenszolgáltatás okán jogszerűen érvénytelenné, ha az értékelés szempontjából lényeges ajánlati elemek tartalmát megalapozó adatokból az állapítható meg, hogy a szerződés az adott áron nem teljesíthető. Az ajánlatok vizsgálata során megállapítható volt, hogy a nyertes ajánlati ára alacsonyabb volt, mint a többi ajánlattevő megajánlása, ebből következően az ajánlatkérő helyesen járt el, mikor árindokolás benyújtására hívta fel. Az ajánlatkérő az ajánlati ár több szempontú vizsgálatát is elvégezte, melyből megállapíthatóan a közölt információk megfelelően indokolták a többi ajánlattevőhöz képest alacsonyabb ajánlati áron történő megfelelő teljesítést.A Kbt. 72. § (3) bekezdése kógens, az ajánlatkérő az ajánlattevő által közölt információk alapján köteles döntést hozni az ajánlati ár megalapozottságáról, a teljesíthetőségről, gazdasági észszerűséggel történő összeegyeztethetőségéről. A döntőbizottság egyetértett az ajánlatkérővel abban, hogy a nyertes ajánlattevő árindokolása megfelelt a jogszabályoknak, emiatt az ajánlat érvénytelenítésének nem lett volna helye.Véleményünk szerint vitatható ugyanakkor, hogy az indokolás és annak kiegészítése nem az ajánlat része. Tekintettel arra, hogy ebben az esetben az ajánlatkérőnek arról kellett meggyőződnie, hogy az adott ajánlati áron megvalósítható-e a […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.