Hiánypótlás kapacitást nyújtó szervezet cseréje esetén


Hiánypótoltatható-e a kapacitást nyújtó szervezet, ha utóbb mégsem azt a szervezetet vonja be az ajánlatkérő?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. január 10-én (214. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4101

[…] felvilágosítást kérni.A 71. § (4) bekezdése alapján, ha az ajánlatkérő megállapítja, hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához olyan gazdasági szereplő kapacitásaira támaszkodik, vagy olyan alvállalkozót nevezett meg, amely a 62. § (1) bekezdés a)-h), k)-n) és p)-q) pontja szerinti, korábbi eljárásban tanúsított magatartás alapján a j) pontja szerinti vagy – ha az ajánlatkérő előírta – a 63. § szerinti kizáró ok hatálya alatt áll, a kizáró okkal érintett gazdasági szereplő kizárása mellett hiánypótlás keretében felhívja az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt a kizárt helyett szükség esetén más gazdasági szereplő megnevezésére.Ezt azonban felülírja a Közbeszerzési Döntőbizottság alábbi megállapítása, mely a továbbiakban vélhetően követendő példa lesz. Így annak ellenére lehet új kapacitást nyújtó szervezetet bevonni egy adott eljárás során, hogy a nyertes ajánlattevő igazolási kötelezettsége mellett a törvény nem teszi lehetővé azt, hogy együttesen egységes európai közbeszerzési dokumentum vizsgálata is történjen. Mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére vonatkozó nyilatkozat nem minősül tartalmi elemnek, ezért pótolható. Emiatt levonható az a következtetés is, hogy ha egyáltalán […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.