Be nem jelentett alvállalkozó igényérvényesítésének kezelése


Egy építési beruházás kivitelezése során a nyertes ajánlattevő nem jelentett be alvállalkozót, és a benyújtott számlában sem jelezte, hogy annak van alvállalkozói tartalma. Ugyanakkor írásban megkeresett minket egy helyi kkv, és jelezte, hogy az érintett beruházásban alvállalkozó volt, és a nyertes ajánlattevő nem hajlandó a munkájának ellenértékét kifizetni. Alvállalkozói tevékenysége semmilyen dokumentumban (például építési napló) nem jelenik meg, csupán a nyertes ajánlattevő felé benyújtott számlájával tudja az alvállalkozó igazolni a közreműködését. Milyen lehetőség van ilyenkor az ajánlatkérő kezében? Hogyan járhatunk el?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. január 10-én (214. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4103

[…] szükséges utólagosan ellenőrzési tevékenységet végeznie. Amennyiben igazolható lenne a teljesítés, úgy a Kbt. 63. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti kizáró ok hatálya alá kerülhetnek, melynek feltétele, hogy peresített és bírósági ítéletben megállapított szerződésszegésről legyen szó az alábbiak szerint.A Kbt. 63. §-ának (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződésével kapcsolatban az alvállalkozója felé jogerős bírósági ítéletben három éven belül megállapított szerződésszegést követett el, amelynek során az alvállalkozó felé fennálló vég- vagy részszámlából fakadó fizetési kötelezettségét 10%-ot meghaladó részben nem teljesítette, annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett – d) pont.Ha azonban az érintett alvállalkozó nem tudja bizonyítani érdemi módon érintettségét, csak saját számlájával, akkor az ajánlatkérőnek nincs jogalapja számon kérni az ajánlattevőjét. Építési beruházás esetében […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.