Közbeszerzési terv alakisága


Egy előadáson azt hallottam, hogy a közbeszerzési terv formátuma kötelező lesz, és azt közzé is kell tenni. Ezt azonban nem találom a törvényben, pontosabban a közzététel most is benne van. Milyen szabályt kell követni?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. január 10-én (214. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4110

[…] megküldeni.Hasonlóképpen fontos, hogy a közbeszerzési tervet a Közbeszerzési Hatóság adatbázisában is közzé kell tenni, továbbá a fenntartó vagy saját honlapján a Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése szerint, mely a törvény 42. §-át egészíti ki.A 43. § (1) bekezdése szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban – amennyiben a Közbeszerzési Adatbázisban való közzététel nem lehetséges, a saját vagy a fenntartója honlapján – közzétenni a közbeszerzési tervet, valamint annak módosítását az elfogadást követően haladéktalanul – d) pont.Az előbbieket teszi teljessé a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. Korm. rendelet 26/A. §-a, mely a közbeszerzési eljárás során a Miniszterelnökség által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer használatának átmeneti különös szabályai keretében teszi kötelezővé a közbeszerzési terv közzétételét az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben.A 26/A. § (1) bekezdése szerint amennyiben az ajánlatkérő a közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárását, valamint tervpályázati eljárását a Miniszterelnökség által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer (a továbbiakban: EKR-rendszer) igénybevételével bonyolítja le, az e rendelet szabályai az e fejezet szerinti eltérésekkel alkalmazandók.A (9) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési törvény 42. § (1) bekezdése szerinti közbeszerzési terv minimális adattartalmaként az EKR-rendszerben megadja– a közbeszerzés tárgyát,– a […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.