Mentesülés korábban csatolt nyilatkozat benyújtása alól az új szabályozás szerint


Adminisztratív könnyítésnek tűnik a kötelező elektronikus közbeszerzési rendeletben, hogy ha egy nyilatkozatot már becsatolt az ajánlattevő, akkor azt a későbbiekben nem kell újra becsatolnia. A gyakorlatban hogyan kell alkalmazni ezt a szabályt? Minden ajánlatkérő lát minden dokumentumot, és megkeresi az adott nyilatkozatot?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. február 14-én (215. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4115

[…] függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki – 12. § (2) bekezdés.A kérdéshez képest a különbség abból adódik, hogy ugyanazon ajánlatkérőnél kellett a korábbiakban benyújtani az igazolást, mely igazolás az ajánlatkérő saját eljárási dokumentumai között fellelhető. Technikailag ez úgy oldható meg, hogy az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy az ajánlatkérő mely nyilatkozatát tudja figyelembe venni, azaz nem az ajánlatkérő dönti el, mit szeretne figyelembe venni, illetőleg nem az ajánlatkérőnek kell megkeresnie az érintett dokumentumot a korábbi közbeszerzési eljárások anyagában. Az ajánlattevőnek az EKR kommunikációs felületen egyértelműen azonosítania kell, hogy milyen korábbi nyilatkozata vehető figyelembe, melyet az érintett ajánlatkérőnek tett a korábbiakban. Természetesen tartalmilag az ajánlatkérő mindenképpen meg kell, hogy vizsgálja az érintett dokumentumot az adott eljárásban történő megfelelés céljából. Ebben jelent előrelépést a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. Korm. rendelet módosítása, mely 2018. január 1-jétől mind a kizáró okok, mint az alkalmassági követelmények esetében a közbeszerzési eljárás megkezdését megelőzően kiállított igazolás felhasználhatóságát írja […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.