Szerződés feltöltésének díja


Kell-e fizetni azért, ha csak a szerződést szeretné az ajánlatkérő a KBA-ba (CoRe) feltölteni?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. március 7-én (216. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4137

[…] ajánlatok elbírálásáról szóló összegzést, a részvételre jelentkezőknek vagy az ajánlattevőknek való megküldéssel egyidejűleg;– a szerződés teljesítésére vonatkozó következő adatokat: hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra), a szerződő felek megnevezését, azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e, a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő által elismert időpontját, továbbá az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét, a szerződés mindegyik fél – támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet – által történt teljesítését követő harminc napon belül;– a külön jogszabályban meghatározott éves statisztikai összegzést az ott előírt határidőig – a)-g) pontok.A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. MvM rendelet – a továbbiakban: Rendelet – értelmében a Kbt. 43. §-a által előírt adatok KBA-ban (jelenleg CoRe) történő közzététele díjmentes.A Rendelet 36. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a Közbeszerzési Adatbázisban, illetve a Hatóság honlapján történő közzététel esetén az ajánlatkérőnek az adatokat, információkat, dokumentumokat, az összefoglaló tájékoztatást és az összefoglaló tájékoztatás visszavonását elektronikus úton, a Hatóság által nyújtott informatikai rendszer igénybevételével kell közzétenni.A (2) bekezdés szerint a Kbt. 43. §-a által előírt adatok, információk, dokumentumok Közbeszerzési Adatbázisban történő közzététele díjmentes.A KH adatbázisa mellett a közzétételre az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. Korm. rendelet is tartalmaz szabályokat. Ennek megfelelően a szerződést – melyre vonatkozó közzétételi kötelezettség a Kbt. 43. § (1) bekezdés d) pontjában található – a Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésének b) pontja értelmében az EKR-ben is közzé kell […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.