Eljárási információk nyilvánossága


Hogyan lehetséges az, hogy az ajánlatkérő egyes esetekben nyilvánossá teszi az eljárással kapcsolatos információkat, más esetben pedig nem? (Ha például a 115. § szerinti az eljárás, akkor utóbbi esetben nem is jutok hozzá az információhoz.) Felkérhetjük-e az ajánlatkérőt arra, hogy tegye közzé a 115. § szerinti eljárás dokumentumait, hogy legalább lehetőségünk legyen tájékoztatni az érintett ajánlattevőt a szándékunkról, ha indulni szeretnénk?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. július 18-án (220. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4196

[…] bekezdés szerint csak az ajánlattételre felhívott öt gazdasági szereplőt kell tájékoztatni. Egyértelműen fogalmaz továbbá a (4) bekezdés, mely szerint csak az öt ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő tehet ajánlatot.Az előzőekben hivatkozott jogszabályi előírások a következők:– ha az építési beruházás becsült értéke nem éri el a háromszázmillió forintot, az ajánlatkérő – választása szerint – a közbeszerzési eljárást lefolytathatja a nyílt vagy a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás nemzeti eljárásrendben irányadó szabályainak a jelen §-ban foglalt eltérésekkel történő alkalmazásával is, kivéve, ha a beszerzés európai uniós alapokból finanszírozott, és Magyarország országhatárán átnyúló projekttel kapcsolatos. Az ajánlatkérő akkor alkalmazhatja a jelen § szerinti eljárást, ha a tisztességes verseny biztosításához a törvény által megkövetelt, megfelelő számú alkalmas gazdasági szereplőről van tudomása. Az ajánlatkérő az e bekezdés szerinti értékhatárt el nem érő értékű beszerzését is megvalósíthatja a 112. § (1) bekezdés a) pontja szerint hirdetménnyel, vagy a 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti szabályoknak megfelelően összefoglaló tájékoztatással vagy hirdetménnyel meghirdetett közbeszerzési eljárás útján. A nyílt eljárás szabályainak alkalmazása esetén a (2)-(4) és (6)-(7) bekezdésben foglaltak, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás szabályainak alkalmazása esetén az (5)-(7) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni;– az ajánlatkérő köteles biztosítani a versenyt, és az eljárást megindító felhívás közzététele helyett legalább öt gazdasági szereplőnek egyidejűleg, közvetlenül írásban ajánlattételi felhívást küldeni. Az ajánlatkérő az eljárásban nem köteles alkalmassági követelményt előírni. Az ajánlatkérő csak a teljesítésre képes, szakmailag megbízható gazdasági szereplőknek küldhet ajánlattételi felhívást. Az ajánlattételre felhívandó gazdasági szereplők kiválasztásakor diszkriminációmentesen, az egyenlő bánásmód elvének megfelelően, és lehetőség szerint a mikro-, kis- vagy középvállalkozások részvételét biztosítva kell eljárni. Az ajánlatkérő a különböző eljárásokban ajánlattételre felhívni kívánt gazdasági szereplők személyét lehetőség szerint változtatja. A 80. § (5) bekezdésében előírt tíznapos időtartam helyett ötnapos időtartam alkalmazandó. A 113. § nem alkalmazandó;– az ajánlattételi határidő nyílt eljárásban irányadó minimális időtartamára […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.