Ajánlatkérő jogorvoslati lehetősége eljárási, dokumentációs hiba esetén


Megtámadhatja-e saját eljárását az ajánlatkérő, ha már nem tudja módosítani az összegezést, de hibázott? Van-e erre tapasztalat, gyakori megoldás, melyet az ajánlatkérők alkalmazhatnak?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. július 18-án (220. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4209

[…] állítható helyre, a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha az eredmény megküldését követően észleli, hogy az eredmény (eredménytelenség) jogszabálysértő volt és a módosítás a jogszabálysértést orvosolja. Ha a módosítás során az ajánlatkérő a részvételi jelentkezés érvénytelenségéről szóló tájékoztatást visszavonja, új ajánlattételi határidő kitűzésével jogosult a részvételre jelentkezőnek ajánlattételi felhívást küldeni. Az ajánlatkérő a módosított írásbeli összegezést köteles faxon vagy elektronikus úton haladéktalanul, egyidejűleg az összes ajánlattevőnek megküldeni.A Döntőbizottság véleménye alapján az ajánlatkérő elmulasztotta kiegészítő információ kérését, majd elmarasztalta az alábbiak szerint:"44. A kérelmező ezt követően lefolytatott előzetes vitarendezési eljárás keretében a T.O.M. Controll 2001 Vagyonvédelmi és Szolgáltató Zrt.-t kiegészítő indokolás megadására hívta fel 2018. május 14. napján, melynek a felhívott ajánlattevő nem tett eleget. A kérelmező azonban már az összegezését és a közbenső döntését nem tudta módosítani, az érvényességről szóló tájékoztatást visszavonni, mert az erre nyitva álló határidő eltelt.45. A Döntőbizottság megállapította, hogy a kérelmező nem megfelelően alkalmazta a Kbt. 69. § (1)-(3) bekezdéseiben foglalt kötelezettségét, mert a T.O.M. Controll 2001 Vagyonvédelmi és Szolgáltató Zrt. ajánlattevő ajánlati árának a vizsgálatakor nem alkalmazta a Kbt. 72. § (3) bekezdését, erre csak az előzetes vitarendezési eljárásban került sor annak ellenére, hogy a Kbt. 69. § (2) bekezdése kifejezetten nevesíti az e körben elvégzendő értékelés tekintetében a Kbt. 72. §-ának alkalmazását, amennyiben annak feltételei megállapíthatóak."A kezdeményezés tehát hiába az ajánlatkérő részéről érkezett, a jogorvoslati fórum egyértelműen elmarasztalja az ajánlatkérőt, és nevesíti is a hiányosságot, ami miatt az ajánlatkérő olyan helyzetbe került, hogy már nem tudta reparálni […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.