Kapacitást biztosító szervezet bevonása keretmegállapodásos eljárásban


Keretmegállapodásos eljárásban milyen módon kell bevonni a kapacitást biztosító szervezetet?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. július 18-án (220. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4213

[…] elfogadható azon jogértelmezés, mely szerint a keretmegállapodásos eljárás második részében kötött esetlegesen több szerződés teljesítése során csupán egy esetben elegendő bevonni az adott alkalmasságot igazoló gazdasági szereplőt, hisz a szerződés teljesítésére való alkalmasságát éppen a gazdasági szereplő kapacitásának bevonásával igazolta, s az ajánlati kötöttsége is olyan teljesítés vonatkozásában állt be, mely az adott gazdasági szereplők alvállalkozói bevonását feltételezi."A jogorvoslati fórum részletesen levezeti indokolásában a kötelezettség fennállásával kapcsolatos jogszabályi előírásokat, mely ugyan a korábbi Kbt.-re utal, valójában következtetése a jelenlegi szabályozásai környezetben is releváns. A hatályos Kbt. értelmében is majd a Kbt. 138. §-ának (2) bekezdése szerint az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában. A szabályozás nevesíti azt az esetet, mikor a bevonás elmaradhat, de ebben a helyzetben is kötelező az ajánlattevőnek mással helyettesíteni a korábbiakban kapacitást biztosító szervezeti státuszban bevont gazdasági szereplőt.A Kbt. előzőekben hivatkozott 138. §-ának (2) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazza: az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a 65. § (7) bekezdése szerint az eljárásban bemutatott kötelezettségvállalásnak megfelelően, valamint a 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.