Alvállalkozó bevonása védelmi és biztonsági célú beszerzések esetén


Abban az esetben, ha valamelyik ajánlatkérő valamely gazdasági társasággal in house szerződést köt a Vbt. alapján, és az in house szervezet alvállalkozót von be, azt is Vbt. szerinti eljárásban kell majd kiválasztania?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. július 18-án (220. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4214

[…] kötött szerződésére, amely felett az ajánlatkérő a saját szervezeti egységei felettihez hasonló irányítást gyakorol, döntő befolyással rendelkezik annak stratégiai céljai meghatározásában és működésével kapcsolatos jelentős döntéseinek meghozatalában, valamint amelyben közvetlen magántőke-részesedés nincsen, és amely éves nettó árbevételének több mint 80%-a az irányítást gyakorló ajánlatkérővel, vagy az ajánlatkérő által e pont szerint irányított más jogi személlyel kötött vagy kötendő szerződések teljesítéséből származik;– az ajánlatkérő olyan jogi személlyel kötött szerződésére, amely felett az ajánlatkérő más ajánlatkérőkkel közösen a saját szervezeti egységei felettihez hasonló irányítást gyakorol, az ajánlatkérők közösen döntő befolyással rendelkeznek annak stratégiai céljai meghatározásában és működésével kapcsolatos jelentős döntéseinek meghozatalában, valamint amelyben közvetlen magántőke-részesedés nincsen, és amely éves nettó árbevételének több mint 80%-a az irányítást gyakorló ajánlatkérővel, ajánlatkérőkkel, vagy az ajánlatkérő által e pont szerint irányítottak más jogi személlyel kötött vagy kötendő szerződések teljesítéséből származik, valamint– az ajánlatkérő másik ajánlatkérővel vagy ajánlatkérőkkel […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.