Egyenlő bánásmód elvének érvényesülése a közbeszerzés gyakorlatában


Az ajánlatkérő felvilágosítást kér, ahol egy Aarhus nevű bírósági ügyre hivatkozik. Az ügyet nem találjuk az interneten, vélhetően európai bírósági ügyről lehet szó, így nem világos számunkra, hogy milyen értelemben kell a felvilágosítás nyújtásához ezt figyelembe venni. Nem minket érint a felvilágosításkérés, de fontos lenne tudnunk róla. Mi ennek az ügynek a lényege?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. augusztus 8-án (221. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4235

[…] és közölte, hogy úgy tekintette, az új mikrofilmminta kiegészíti a benyújtott dokumentumokat. Rámutatott azonban arra is, hogy e társaságok nem említették meg a mintából történő mikrofilmkészítés módszerére vonatkozó információkat és az ajánlattételhez szükséges dokumentációban megkövetelt műszaki jellemzőket, ezért felhívta őket ezen információk pótlására.Az Archus és a Gama által benyújtott két mikrofilmminta vizsgálatát követően az ajánlatkérő végül elutasította ez utóbbiak ajánlatát, azzal az indokkal, hogy az nem felel meg az ajánlattételhez szükséges dokumentációnak. Az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásban többek között azt vizsgálta, hogy úgy kell-e értelmezni a (2004/17 irányelv) 10. cikkét, hogy az ajánlatkérő kötelezhető arra, hogy azokat az ajánlattevőket, akik a megadott határidőn (vagyis az ajánlatok benyújtására meghatározott határidőn) belül nem mutatták be azokat az ajánlatkérő által bekért nyilatkozatokat vagy dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy az ajánlott árubeszerzések, szolgáltatásnyújtások vagy építési beruházások teljesítik az ajánlatkérő által meghatározott követelményeket (minek körében a nyilatkozatok vagy dokumentumok fogalma a szerződés tárgyának mintáit is magában foglalja), vagy a bekért "nyilatkozatokat vagy dokumentumokat" hibásan benyújtó ajánlattevőket felhívja a hiányzó, illetve kijavított nyilatkozatok vagy dokumentumok (minták) megadott póthatáridőn belüli bemutatására, annak megtiltása nélkül, hogy a kiegészített nyilatkozatok vagy dokumentumok (minták) módosítsák az ajánlat tartalmát.Az Európai Bíróság szerint a gazdasági szereplőkkel szembeni egyenlő bánásmód elvét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha közbeszerzési eljárás keretében az ajánlatkérő felhív valamely ajánlattevőt arra, hogy nyújtsa be azokat a nyilatkozatokat vagy dokumentumokat, amelyek közlését az ajánlattételhez szükséges dokumentáció előírta, […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.