Hiánypótlás elrendelésének feltétele


Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. október 10-én (223. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4255

[…] részvételi jelentkezésben szereplő iratokat – ideértve a 69. § (4)-(5) bekezdése szerint benyújtandó dokumentumokat is – módosítani és kiegészíteni is lehet.Korlátja azonban a hiánypótlás megadásának, hogy az a 71. § (3) bekezdés szerint nem járhat alapelvi sérelemmel, és a beszerzési tárgy jellemzőire vonatkozóan csak nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható. A Kbt. 71. §-ának (8) bekezdése a hiánypótlás megadásának korlátairól szól az alábbiak szerint:A hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása:– nem járhat a 2. § (1)-(3) és (5) bekezdésében foglalt alapelvek sérelmével és– annak során az ajánlatban a beszerzés tárgyának jellemzőire, az ajánlattevő szerződéses kötelezettsége végrehajtásának módjára vagy a szerződés más feltételeire vonatkozó dokumentum tekintetében csak olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy hiány pótolható, továbbá átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét és az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet nem befolyásolja – a) és b) pontok.Vitakérdés lehet, hogy egyáltalán szükséges-e olyan hiánypótlás kibocsátása, mely egyértelműen érvénytelen ajánlatok […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.