Szakértő cseréje, jogviszonyok változása mellett


Egy már megkötött keretmegállapodásban fel van tüntetve azon szakértők listája, akikkel az ajánlattevő megfelelt az ajánlati követelményeknek, és akiknek a teljesítésben részt kell venniük. Ezek a szakértők az ajánlattevő munkavállalói. Van-e arra lehetőség, hogy a teljesítés során a listán szereplő szakértőt lecserélje, de nem munkavállalóra, hanem egy alvállalkozóra, aki így egyben kapacitást nyújtó alvállalkozó is lesz? Van-e arra lehetőség, hogy ha a felsorolt szakértők közül az egyik átszerződik egy, az ajánlatban nevesített alvállalkozóhoz? Így a szakértő ugyanaz maradna, viszont az alvállalkozó ezáltal kapacitást nyújtó szervezetté válna?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2019. január 9-én (226. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4287

[…] kell teljesítenie;– az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a 65. § (7) bekezdése szerint az eljárásban bemutatott kötelezettségvállalásnak megfelelően, valamint a 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is), ha az ajánlattevő e szervezet vagy szakember nélkül, vagy a helyette bevont új szervezettel vagy szakemberrel is megfelel – amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel vagy szakemberrel egyenértékű módon megfelel – azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg.A közbeszerzési törvény 138. §-ának (3) bekezdése pedig egyértelművé teszi, hogy az ajánlatkérő nem korlátozhatja alvállalkozó bevonását, csak abban az esetben, ha ennek lehetőségével – mely a hazai gyakorlatban rendkívül korlátozott – a 65. § (10) bekezdése szerint élt.Az utalt rendelkezés alapján az ajánlatkérő nem korlátozhatja az ajánlattevő jogosultságát alvállalkozó bevonására, csak akkor, ha az eljárás során a 65. § (10) bekezdése szerinti lehetőséggel élt. A nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd – a később bevont alvállalkozók tekintetében – a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és – ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a megelőző közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt.Az ajánlattevő szempontjából az alkalmasságot igazoló szakember lecserélése vonatkozásában az elmondottak alapján nincs olyan követelmény, hogy a későbbiekben igazolható módon vonjon be olyan szervezetet, mely rendelkezik az érintett szakemberrel. Mivel saját jogon felelt meg az eljárás során a követelményeknek, a szerződés teljesítése során bevonhat más alvállalkozót, azonban ezt nem kapacitást […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.