Rendes felmondás alkalmazása közbeszerzési szerződésben


A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés a Ptk.-val összhangban tartalmazhat-e rendes felmondást, például 90 napos felmondási idővel, illetve azzal, hogy a szerződés a megkötésétől számított egy (vagy kettő) évig rendes felmondással nem mondható fel?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2019. március 6-án (228. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4319

[…] 143. §-ának (2)-(3) bekezdéseiben meghatározott, kötelező felmondási okok nem módosíthatók, figyelembevételük kötelező a teljesítés során, még ha a szerződés nem is kifejezetten utal ezekre a szabályokra. Különbözik a fentiektől a Kbt. 143. §-ának (1) bekezdése, mivel ez a szabály a felmondás lehetőségére utal az alábbiak szerint:Az ajánlatkérő a szerződést felmondhatja, vagy – a Ptk.-ban foglaltak szerint – a szerződéstől elállhat, ha:– feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;– az ajánlattevő nem biztosítja a 138. §-ban foglaltak betartását, vagy az ajánlattevőként szerződő fél személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a 139. §-ban foglaltaknak; vagy– az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult, vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis – a)-c) pontok.Mivel a speciális szabály a Kbt., így […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.