Szerződéskötés engedélyezése


Mi a feltétele a szerződéskötés engedélyezésének? A közelmúltban megjelent ügyben gyermekprogramhoz kötődő egyéb jogszabályok miatt engedték. Ezek szerint nem csak nemzetbiztonsági oka lehet a szerződéskötés engedélyezésének?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2019. október 9-én (235. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4412

[…] fenntartása. A Közbeszerzési Döntőbizottság a kérelemről annak beérkezésétől számított öt napon belül dönt, a végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye.A kérdésben vélhetően a közelmúltban megjelent D. 441/6/2019. számú, szerződéskötést engedélyező döntésre utal a kérdező, ahol az ajánlatkérő részletes indokolást adott, hogy az érintett "Ovis labdaprogram" miért minősül kiemelkedően fontos érdeknek vagy közérdeknek.A kérelmező a 2019. augusztus 29-én benyújtott jogorvoslati kérelmében a jogsértés megállapítását és az ajánlatkérő eljárást lezáró döntésének megsemmisítését kérte. A kérelmező három kérelmi elemet terjesztett elő, melyekben az ajánlatkérő előzetes vitarendezési kérelemre adott válaszát, a nyertes ajánlattevő ajánlatának bírálatát, illetve a nyertes ajánlat érvényességére vonatkozó ajánlatkérői döntést kifogásolta, azaz több eljárási cselekményt is az eljárás során.A szerződéskötés engedélyezése még abban a szakaszban történik, amikor a jogorvoslati fórum még nem döntött érdemben az ügyben, de ennek ellenére engedi a szerződés megkötését. Az ajánlatkérő indokolása szerint a Kbt. 156. §-ának (4) bekezdésében rögzített feltételrendszer a jelen ügyben teljesül, figyelemmel arra, hogy a szerződéskötés az Alaptörvény és a kormány által is elismert, megvalósítani kívánt halasztást nem tűrő közérdeket szolgál. Az ajánlatkérő a határozat szerint kifejtette, hogy a kormány az "Ovis labdaprogram" megvalósítása érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről szóló 1730/2018. (XII. 18.) Korm. határozatában egyetértett az óvodás gyermekek egészséges életmódra és a mozgás szeretetére történő nevelése érdekében az "Ovis labdaprogram" (a továbbiakban: Program) megvalósításával. Ennek keretében az ajánlatkérő támogatási szerződés keretében, a központi költségvetés terhére 1 Mrd forint összegű forrást kapott, a fel nem használt támogatási […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.