Kiszállító státusza közbeszerzési eljárásban


Ajánlattevők vagyunk, szerződéseink szerint partnereink a telephelyükre leszállítva kapják cégünktől az eszközöket. A szerződés teljesítéséhez nagy részben a Magyar Posta szolgáltatását vesszük igénybe, amely a helyszínekre napi rendszerességgel kiszállítja a feladott csomagokat. Ebben az esetben a Magyar Posta alvállalkozónkká válik? Be kell jelentenünk az eljárásban, vagy valamelyik kivételbe beleszámítható?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2020. március 4-én (240. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4481

[…] szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját,– építési beruházás esetén az építőanyag-eladót – a)-c) alpontok.Ebben az esetben a Magyar Posta logisztikai szolgáltatásával az ajánlattevő által közvetlenül bevonva vesz részt. Mivel ez a tevékenység nem kizárólagos jogon alapul, és az egyéb fenti kivételi köröknek sem felel meg, így alvállalkozói tevékenységnek tekinthető. Mivel az ajánlatkérő kérheti az alvállalkozó nevesítését, vagy legalább annak a résznek az azonosítását, amely vonatkozásában az ajánlattevő alvállalkozót vesz igénybe, így az ajánlattevő előtt két lehetőség áll. Vagy nevesíti a Magyar Postát, és az eljárás során lenyilatkozza, hogy az alvállalkozó […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.