Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál


Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2020. március 4-én (240. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4482

[…] szabályok alapján erre ma már nincs lehetőség, a kapacitást biztosító szervezet egyszerű nyilatkozatával is alátámasztható a teljesítésbe történő bevonás az alábbiak szerint:A Kbt. 65. §-ának (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet, és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan – szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt – kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.Ahol még felvetődhet az alvállalkozói szerződések bekérésének lehetősége, az az aránytalanul alacsony árral kapcsolatos indokoláskérés.A Kbt. 72. §-ának (3) bekezdése szerint az ajánlatkérő az indokolás elfogadhatóságának megítéléséhez – ha az elfogadhatóság kétséges – további kiegészítő indokolást kérhet az ajánlattevőtől, a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett. Az ajánlattevő kötelessége az ajánlati ára megalapozottságára vonatkozó minden tényt, adatot, kalkulációt az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani ahhoz, hogy megfelelő mérlegelés eredményeként az ajánlatkérő döntést hozhasson az ajánlati ár megalapozottságáról. Az ajánlatkérő köteles érvénytelennek nyilvánítani az ajánlatot, ha a közölt információk nem indokolják megfelelően, hogy a szerződés az adott áron vagy költséggel teljesíthető.A törvény 72. §-ának (3) bekezdése lehetővé teszi tény-, adatkalkuláció bekérését, de ez nem jelenti azt, hogy az összes alvállalkozói szerződést be kell mutatni annak érdekében, hogy a költségvetést alátámasszák. Ez olyan túlzás, melybe nagyon sok ajánlattevő beleesik, hiszen az aránytalanul alacsony árral kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, minél többször és részletesebben kéri az indokolást az ajánlatkérő, annál kevésbé vádolható azzal, hogy nem tett meg mindent az aránytalan kötelezettségvállalás megfelelő vizsgálata és döntésének megalapozása érdekében. Véleményünk szerint az aránytalanul alacsony ár vizsgálata nem teszi lehetővé az alvállalkozói […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.