Szerződés automatikus változásának dokumentálása


A felek korábbi rendelkezésének megfelelő automatikus változás történik a szerződésben. Hogyan kell ezt dokumentálni, ha ez már eleve a szerződés része volt? Szükséges-e formális szerződésmódosítást készíteni?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2020. június 17-én (243. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4522

[…] az alábbi Kbt.-rendelkezések irányadóak:– ezen alcím rendelkezéseit alkalmazni kell a szerződés felek – vagy az erre jogosult valamelyik fél – általi módosítására, valamint a felek jogviszonyának a szerződésben foglalt rendelkezéseknek megfelelő változására (a továbbiakban együtt: szerződésmódosítás);– a (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés – a (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, illetve módosulhat az alábbiak közül bármely esetben: ha a szerződés minden ajánlattevő számára előre megismerhető módon, egyértelműen rögzíti a szerződés meghatározott tartalmi elemei későbbi változásának (ideértve az opció gyakorlásának) pontos feltételeit és tartalmát. Az ilyen szerződéses feltételek azonban nem rendelkezhetnek olyan módosításokról, amelyek megváltoztatnák a szerződés általános jellegét (...) – Kbt. 142. §-ának (1) és (4) bekezdésének a) pontja.A 141. § (4) bekezdés módosíthatóságról és módosulásról szól, azaz nem feltételezi, hogy minden esetben aktív módon kell módosítani a szerződést annak […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.