A Kbt. 104. §-ának kötelező alkalmazása annak előírása esetén


Köteles vagyok-e alkalmazni a Kbt. 104. §-ának (7) bekezdését, amennyiben az eljárást megindító felhívásban előírtam azt?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2020. június 17-én (243. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4529

[…] versenyre számít.A Kbt. 104. §-ának (7) bekezdése a következők szerint szól: az ajánlatkérő nem köteles beszerzését a keretmegállapodás alapján megvalósítani, különösen a több évre kötött keretmegállapodás esetében, vagy ha a keretmegállapodást kötött ajánlattevők száma nem teszi lehetővé a valódi versenyt. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek az új eljárást megindító felhívásban utalnia kell erre a körülményre, és – ha az eljárás hirdetménnyel indul – az új hirdetmény közzétételéről haladéktalanul értesítenie kell a keretmegállapodást kötött ajánlattevőket.A kérdés kétféleképpen is érthető, hiszen van az ajánlatkérő, aki a Kbt. 104. § (7) bekezdését felmondási okként kívánja alkalmazni, és ezért az eredeti, azaz első eljárást megindító felhívásban is szerepelteti. A 104. § (7) bekezdése ugyanakkor nem az első, hanem az azt követő eljárásra utal, amelyben hivatkozik arra, hogy már volt előzményeljárás, melynek szerződése jelenleg is hatályban van. Így a piaci szereplők tudnak tájékozódni az első eljárás eredményéről. Amennyiben az ajánlatkérő az első eljárásban jelzi az alkalmazást, úgy ennek nincs kötelező ereje, hiszen gyakorlatilag üzenetet kíván megfogalmazni, mely szerint nem megfelelő verseny […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.