Nem nyertes ajánlattevő igazolásbenyújtási kötelezettsége


Miért kell igazolást benyújtani abban az esetben, ha nem mi vagyunk a nyertesek? Van-e annak következménye, ha nem nyújtjuk be az igazolásokat? (Figyelemmel arra, hogy ha az első ajánlattevő nem felel meg, biztosan felkérnek minket is, ugyanis más eljárásban is ez történt.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2020. július 15-én (244. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4534

[…] bekezdése szerinti objektív kritérium tekintetében – hiányosan benyújtott, illetve nem egyértelmű tartalmú igazolások esetében az esetleges hiánypótlást, illetve felvilágosításkérést követően sem megfelelően nyújtja be az igazolásokat (ideértve azt is, ha az igazolás nem támasztja alá az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat tartalmát, vagy azzal ellentétes) – a) és b) pontok, az ajánlatkérő ezen ajánlattevő ajánlatának figyelmen kívül hagyásával az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel a (4) bekezdés szerint az igazolások benyújtására. Az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntésben csak olyan ajánlattevőt nevezhet meg nyertes ajánlattevőként, aki az alkalmassági követelmények, a kizáró okok és a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumok tekintetében az e törvényben és a jogszabályban foglaltak szerint előírt igazolási kötelezettségének eleget tett.Az ajánlatkérő azonban dönthet úgy, ahogyan azt a kérdező által jelzett eljárásban is tette, hogy nem csak a legkedvezőbb ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására. Itt azonban hasonlóképpen érvényesül az a szabály, mely szerint, ha nem nyújtja be az ajánlattevő az igazolásokat, ajánlatát figyelmen kívül hagyja az ajánlatkérő.A Kbt. 69. §-ának (6) bekezdése alapján az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására. Az ajánlatkérő az összegezésben csak akkor nevezheti meg a második legkedvezőbb ajánlattevőt, ha az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően őt is felhívta az igazolások benyújtására. Az e bekezdés szerinti lehetőséggel az ajánlatkérő akkor élhet, ha az értékelés módszerét figyelembe véve valamelyik ajánlat figyelmen kívül hagyása esetén az ajánlattevők egymáshoz viszonyított sorrendje nem változik.Nincs tehát lehetőség arra, hogy a második helyezett, akit ugyan felkértek az igazolások benyújtására, "bevárja", hogy az első helyezett valóban benyújtja-e az érintett dokumentumokat, és ezt követően nyújtja be azokat. Ha az ajánlatkérő több ajánlattevőt kér fel az igazolások benyújtására, azt az adott felhívásra kell teljesíteni.Amennyiben az ajánlattevő nem tesz eleget a felhívásnak, kockáztatja a hamis adatszolgáltatás megállapítását az ajánlatkérő részéről a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározottak szerint. Ha ugyanis a korábbiakban lenyilatkozta, hogy megfelel a kizáró oki és alkalmassági feltételeknek az eljárás során, abban az esetben, ha igazolások benyújtására kéri az ajánlatkérő az érintett ajánlattevőt, köteles azt […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.