Környezetközpontú irányítási rendszer meglétének igazolási módjai


Az ajánlatkérő ISO 14001 szabvány szerinti vagy azzal egyenértékű környezetközpontú irányítási rendszer meglétét igazoló érvényes tanúsítvány másolatát kéri, vagy a minőség biztosítása érdekében tett intézkedések leírását (ez utóbbi esetben szükséges igazolni azt is, hogy – a gazdasági szereplőnek fel nem róható okokból – nem volt lehetősége az említett tanúsítványt az előírt határidőn belül megszerezni). Megteheti-e ezt, és ha igen, milyen időpontot kell itt figyelembe venni?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2020. július 15-én (244. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4535

[…] tanúsítvány megszerzésére.A kormányrendelet 21. § (1) bekezdésének g) pontja eleve lehetővé teszi a környezetvédelmi intézkedések előírását.A fentiekben hivatkozott rendelkezés szerint az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmasságának igazolása árubeszerzés esetében – figyelemmel annak jellegére, mennyiségére, rendeltetésére – előírható indokolt esetben azoknak a környezetvédelmi intézkedéseknek a leírásával, amelyeket az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a teljesítés során alkalmazni tud.A kormányrendelet 24. §-ának (4) bekezdése tovább pontosítja a fenti indokolt esetet, jelesül azt írja elő, hogy akkor köteles az ajánlatkérő elfogadni az egyenértékű környezetvédelmi vezetési intézkedések bizonyítékait, amennyiben az ajánlattevőnek fel nem róható okból nem volt lehetősége határidőn belül megszerezni az adott tanúsítványt.A határidő az ajánlattételi határidő, amire a szabályozás utal, azonban azt nem teszi egyértelművé, hogy igazolnia kell-e az ajánlattevőnek, hogy már megkezdte a rendszer […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.