Fedezet ismertetése feltételes közbeszerzés esetén


Feltételes közbeszerzés esetében kell-e ismertetni a fedezetet?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2020. július 15-én (244. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4539

[…] jutással kapcsolatos szabály az eredménytelenségi okokat követi, ahol a Kbt. nem írja elő a 75. § (4) bekezdésében, hogy amennyiben a fedezet nem elvonás miatt – 75. § (3) bekezdés -, hanem egyébként is kevés lenne, úgy a fedezet összegét az EKR-ben kell igazolni, vagy nem elektronikus eljárás esetében a hirdetménykezelő rendszerben. Ez utóbbi szabály ma már idejétmúlt, de az EKR-ben történő adatrögzítés sem kötelezően nyilvános, mint ahogy a becsült érték közzététele sem.A Kbt. 75. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha a – (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható – rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel – b) pont.A (3) bekezdés szerint ha a (2) bekezdés a) pontjában foglalt eredménytelenségi eset oka a teljesítéshez eredetileg rendelkezésre álló anyagi fedezet egészében vagy részben történő elvonása, az ajánlatkérő köteles tájékoztatást adni a rendelkezésre állt anyagi fedezet összegéről, valamint arról, hogy az mely szervezet döntésével, mikor és milyen okból került elvonásra, átcsoportosításra.A (4) bekezdés értelmében a (2) bekezdés b) pontjában foglalt esetben az ajánlatkérő az ajánlatok bontásáig az EKR-ben rögzített adattal igazolhatja a rendelkezésre álló fedezet összegét. Ha a 41/C. § (1) bekezdésben foglalt valamely ok miatt az ajánlatok bontására nem az EKR-ben kerül sor, az ajánlatkérő az eljárást megindító hirdetmény feladásakor az elektronikus hirdetménykezelő rendszerben (kérelem) rögzített adattal, vagy a közbeszerzési eljárás során dokumentált, legkésőbb a végleges ajánlatok bontása előtt az ajánlattevőkkel vagy részvételre jelentkezőkkel közölt adattal, elektronikus árlejtés esetén az árlejtés megkezdését megelőzően az elektronikus rendszerben rögzített adattal igazolhatja a rendelkezésre álló fedezet összegét.Feltételes eljárás esetében támogatás iránt pályázik az ajánlatkérő, mely feltétele a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés hatálybalépésének. A Kbt. 53. §-ának (5) bekezdése szerint az eljárást megindító felhívásban az eredménytelenségi ok alapja kell, hogy meghatározva legyen, nem pedig a fedezet pontos mértéke. Mivel az ajánlattevők sem a saját erővel, sem az intenzitás pontos mértékével nem feltétlenül vannak tisztában, így ez az információ nem befolyásolja az árat. Ha azonban […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.