In-house cég saját bevételének meghatározása


Beleszámítható-e az önkormányzat saját cégének bevételei közé az a bevétel, amit a bérlőktől, lakóktól, távhőszolgáltatást igénybe vevő lakóktól, közületektől, parkolókat igénybe vevőktől szed be, amikor azt szeretnénk megállapítani, hogy a tulajdonostól származó bevételek elérik-e a bevételek 80%-át?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2020. december 9-én (249. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4617

[…] formák is képezhetik az alapját a 80%-nak.A Kbt. 9. § (1) bekezdésének h) pontja alapján az 5. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérő szervezet olyan jogi személlyel kötött szerződésére, amely felett az ajánlatkérő a saját szervezeti egységei felettihez hasonló kontrollt gyakorol, döntő befolyással rendelkezik annak stratégiai céljai meghatározásában és működésével kapcsolatos jelentős döntéseinek meghozatalában, valamint amelyben közvetlen magántőke-részesedés nincsen, és amely éves nettó árbevételének több mint 80%-a a kontrollt gyakorló ajánlatkérővel vagy az ajánlatkérő által e pont szerint kontrollált más jogi személlyel kötött vagy kötendő szerződések teljesítéséből származik (...).Ezt erősíti meg, hogy az in-house jogviszonyhoz szorosan köthető koncessziós szabályok esetében a becsült érték részét képezik a harmadik fél által fizetett díjak, bevételek, tehát a közbeszerzési szabályrendszer már becsültérték-szinten […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.