határidők a Kbt.-ben


A Kbt.-ben számos esetben találkozom azzal, hogy ajánlatkérőként haladéktalanul meg kell tennem valamit. Mit jelent az, hogy haladéktalanul, és mennyi a kockázata annak, ha az ajánlatkérő késlekedik egy kicsit?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2021. január 13-án (250. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4632

[…] egy olyan objektív időbeli eljárási határidőt állapít meg, amely egyértelműen órában és percekben meghatározható és kikényszeríthető lenne, azonban a feladatok ügyintézési sorrendjére, prioritására utaló kötelezettségként értelmezhető.A Döntőbizottság határozata alapján a jogorvoslati fórum gyakorlatában a haladéktalanul azt jelenti, hogy az ajánlatkérő az arra megjelölt eseményt követően rövid időn belül köteles a közzétételről intézkedni.Mivel az érintett esetben több okból ez nem így történt, a Közbeszerzési Döntőbizottság a Kbt. 165. §-ának (11) bekezdése szerint a bírság összegének megállapításában az eset összes körülményét figyelembe vette. Értékelte az ajánlatkérő terhére a jogsértés súlyát, azt, hogy a több olyan jellegű jogsértést követett el (közzététel, ellenőrzés), mely az eljárást lezáró döntésre nincs kihatással. Értékelte a kérelmezett terhére a jogsértés súlyát, hogy a kérelmezett a kifizetések kapcsán nem tett eleget maradéktalanul a 322/2015. kormányrendeletben foglalt kötelezettségének, valamint figyelembe vette a közbeszerzés tárgyát és alacsony értékét (becsült értéke 43.421.400 Ft). Figyelembe vette továbbá, hogy a jogsértések a szerződés teljesítése és a közbeszerzési eljárás során következtek be. A kérelmezett és az ajánlatkérő […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.