Hamis adatszolgáltatással kapcsolatos jelentési kötelezettség alkalmasság nem megfelelő igazolása miatt


Amennyiben egy ajánlattevő nem igazolja megfelelően az alkalmasságát, az ajánlatkérőnek kötelessége lejelentenie hamis adatszolgáltatás miatt?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2021. június 16-án (255. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4718

[…] értékelésére vonatkozó döntését, és-a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg – ia) és ib) alpontok.Amennyiben az ajánlat műszaki tartalma egyébként utólag mégsem felel meg, vagy a benyújtott dokumentum nem elfogadható, ugyanakkor vélhető, hogy az ajánlatkérő jóhiszeműen gondolhatta, hogy mégis megfelel a követelményeknek, úgy a hamis adatszolgáltatás nem feltétlenül áll meg, mely az ajánlatkérő döntésén múlik.Továbbra is hatályban van a Kbt. 62. § (7) bekezdése, melynek értelmében az ajánlatkérő a hamis adatszolgáltatással kapcsolatos kizárást köteles a Hatóságnak jelenteni, pontosabban arról az alábbiak szerint tájékoztatást adni. A tájékoztatás tartalma igen fontos, hiszen ez alapján fognak a későbbiekben más ajánlatkérők dönteni, melyre az alábbiakban külön utalunk.A Kbt. fentiek szerinti rendelkezése alapján az ajánlatkérő – az érintett ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevének és címének (székhelyének, lakóhelyének), az eljárás tárgyának és azonosítójának, valamint a kizárás és a kizárt gazdasági szereplő erről való tudomásszerzése időpontjának megjelölésével, valamint a kizárásra okot adó cselekmény és az eset lényeges körülményeinek leírásával – köteles tájékoztatni a Közbeszerzési Hatóságot az (1) bekezdés i) és j) pontja szerinti kizárásról és a kizárás időpontjáról.Változott ugyanakkor a szabályozás abban a vonatkozásban, hogy amennyiben a hamis adatszolgáltatás az elmúlt három évben igazolhatóan megtörtént, az ajánlatkérőnek szabadsága van annak eldöntésében, hogy a hamis adatszolgáltatás alapján, mely a múltban történt, az ajánlattevő megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető-e. Amennyiben például elmulasztott egy igazolást benyújtani, vagy a hiánypótlás továbbra is hibás volt, vagy saját nyilatkozata alapján a referenciaigazolást nem tudta időben megszerezni, nos, ezek azok az esetek, mikor az ajánlatkérőnek el kell tudnia dönteni, hogy számára ezek az érvek megfelelőek-e ahhoz, hogy ne zárja ki az érintett ajánlattevőt. Ehhez azonban […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.