Betekintési jog és előzetes vitarendezés bírálati szakaszban


Nyílt eljárásban a harmadikok vagyunk, de feltételezzük, hogy az előttünk lévő ajánlattevők ajánlatának műszaki tartalma nem felel meg az előírásoknak. Van-e jogalapunk betekinteni most, vagy betekintés nélkül előzetes vitarendezést indítani "piaci ismereteink" alapján? Előzetes vitarendezést kellett volna-e indítanunk akkor, amikor az ajánlatkérő felhívta az igazolások benyújtására az első két ajánlattevőt is?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2021. július 14-én (256. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4732

[…] igazolások benyújtására történő felhívást követően kezdeményez előzetes vitarendezést az ajánlattevő, úgy feltételezésekbe bocsátkozva, de kifogásolhatja, hogy a másik két ajánlat miért nem felel meg az ajánlatkérő által meghatározott műszaki tartalomnak. Itt azonban bizonytalan helyzetben kénytelen jogsértéseket feltételezni, mely kevesebb valószínűséggel jár következménnyel – gondolunk itt például további hiánypótlás kezdeményezésére -, hiszen az ajánlatkérő is tisztában van azzal, hogy az ajánlattevő nem tudja, mi van a másik két ajánlattevő ajánlatában. Az összegezést követően jut az ajánlattevő abba a helyzetbe, hogy egyrészt van egy döntés, amit támadni tud, másrészt iratbetekintést kérhet. Amennyiben a műszaki tartalom, vagy annak egy része üzleti titokká van minősítve, úgy annak üzletititok-minősítését is támadhatja elő­zetes vitarendezés keretében. Olyan helyzetben, amikor feltételezései vannak az ajánlatkérőnek, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.