Ajánlatkérő önkéntes reparálási lehetősége a Döntőbizottság előtti eljárásban


Reparálhat-e önként az ajánlatkérő a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásban, miután nem adott helyt az előzetes vitarendezési kérelmünknek, és emiatt jogorvoslati eljárás kezdeményezésére kényszerültünk? Mi a teendő ilyen esetben, mire tarthatunk igényt? [Az ajánlatkérő először részletes érdemi ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben kérte az ajánlattevő jogorvoslati kérelmének elutasítását. Ezután váratlanul bejelentette, hogy az ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége tárgyában meghozott döntését visszavonja az ajánlattevő által indított jogorvoslati eljárásra tekintettel, és egyúttal hiánypótlási felhívást bocsátott ki, mert mind előzetes vitarendezési, mind jogorvoslati kérelmében azt sérelmezte az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás kibocsátása helyett az ajánlatot jogellenesen érvénytelenné nyilvánította. A Közbeszerzési Döntőbizottság erre – az eljárás okafogyottá válása miatt – a jogorvoslati eljárást megszüntette, és végzésében úgy rendelkezett, hogy az ajánlattevő részére vissza kell téríteni a lerótt igazgatási szolgáltatási díj teljes összegét.]


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2021. július 14-én (256. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4743

[…] során ténylegesen felmerült ügyvédi költségei megtérítését. Az eset közbeszerzési tanulságai azonban ennél lényegesebbek. Nem egyeztethető össze a Kbt. elveivel és a közbeszerzési törvény mögött meghúzódó jogalkotói szándékkal, ha nincs semmilyen jogkövetkezménye az előzetes vitarendezési kérelem figyelmen kívül hagyásának, és ezt követően a jogorvoslati eljárás során történő önkéntes reparálásnak. Ezzel ugyanis valóban kiüresedik az előzetes vitarendezés jogintézménye, és szinte kockázat nélkülivé válik a Kbt.-be ütköző ajánlatkérői magatartás, hiszen az ajánlattevők nem csekély hányada csupán előzetes vitarendezéssel próbálkozik, jogorvoslati eljárást azonban nem feltétlenül kezdeményez a hozzá kapcsolódó jelentős költségek miatt. Nem kizárólag az tekinthető tehát rosszhiszemű magatartásnak az ajánlatkérő részéről, ha elmulasztja az előzetes vitarendezési kérelem megválaszolását, vagy a válasz nem tartalmaz érdemi állásfoglalást a kérelemben meghatározott jogsértésekre vonatkozóan (lásd ezzel kapcsolatban a Közbeszerzési Döntőbizottság D.422/14/2011. számú határozatát), hanem legalább ugyanilyen mértékben helytelenítendő, ha az […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.