Jogorvoslati határidő számítása több kérelmi elem esetén


Amennyiben az ajánlattevőnek több kérelmi eleme van, melyekre előzetes vitarendezés keretében kívánta felhívni a figyelmet, hogyan kell számítani a jogorvoslati határidőt? Egyben kell kezelni az összes kérelmi elemet, vagy egyenként nézni a határidő lejáratát?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2021. november 10-én (260. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4809

[…] kiegészítő indokolást kért az érdekelttől, ebben azonban a jogorvoslati kérelem első és második kérelmi elemeit érintő kérdések – amelyek az előzetes vitarendezési kérelem 3. és 4. kérelmi elemei voltak – nem szerepeltek. Ebből eredően az ajánlatkérőnek a Kbt. 80. § (3) bekezdése alapján az előzetes vitarendezési kérelemre annak benyújtását követő három munkanapon belül, vagyis 2021. július 27-éig választ kellett volna adnia. A kérelmező 2021. július 27-éig nem kapott érdemi választ előzetes vitarendezési kérelme 3. és 4. kérelmi elemeire, azt azonban látta, hogy az ajánlatkérő a vitarendezési kérelme egyéb részei vonatkozásában a Kbt. 80. § (4) bekezdése alkalmazásával egyéb intézkedéseket tett, vagyis kiegészítő indokolást kért az érdekelttől. Az ajánlatkérő az elő­zetes vitarendezési kérelem 3. és 4. kérelmi elemeire 2021. augusztus 2-án, a Kbt. 80. § (3) bekezdése szerinti határidőn túl adott választ, ezzel a jogorvoslati kérelem első és második kérelmi elemei tekintetében a Kbt. 148. § (7) bekezdés da) pontja szerinti törvényi vélelem nem, hanem kizárólag a Kbt. 148. § (7) bekezdés db) pontja alkalmazható. Ebből eredően a két kérelmi elem esetében a jogsértésről való tudomásszerzés időpontja 2021. július 27-e, amelyhez képest a 2021. augusztus 10-én előterjesztett jogorvoslati kérelem a Kbt. 148. § (3) alapján elkésett. A Kbt. ugyanis különválasztja az alábbi szabály alapján az ajánlatkérői álláspont megküldésének időpontját és annak elmaradását.A Kbt. 148. § (7) bekezdése alapján a (3)-(4) bekezdés szerinti határidő számításakor a jogsértés tudomásra jutása időpontjának kell tekinteni (...), ha a kérelemmel érintett jogsértéssel összefüggésben elő­zetes vitarendezést kérelmeztek, és-ha az ajánlatkérő a jogsértéssel kapcsolatban álláspontját határidőben megküldte, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.